fbpx
Menü Bezárás

A Europe Direct Győr-Moson-Sopron, a Hatos és Társa Nyelviskola, valamint
a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozata

A NYELVEK EURÓPAI NAPJA alkalmából

általános és középiskolásoknak plakátversenyt és nyelvi / Európai Uniós vetélkedőt hirdet.

A Szervezők 2024-ben immár 16. alkalommal rendezik meg plakátversenyüket és nyelvi/Európai Uniós vetélkedőjüket általános és középiskolás diákok számára.

A program célja, hogy ösztönözze a fiatalokat más európai nyelvek elsajátítására, hisz a nyelvtudás hozzásegít egymás kultúrájának megismeréséhez, megértéséhez, elfogadásához.

2024-ben az európai kulturális örökség, az UNESCO világörökségi helyszínek Magyarországon és Ausztriában állnak a figyelem középpontjában.

Az UNESCO (azaz Egyesült Nemzetek Szervezetének Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) Világörökség Programját 1972-ben alapították. A program célja, hogy az emberiség kulturális és természeti örökségét nyilvántartásba vegye – így az országoknak, amelyek erre a listára kerülnek, vállalniuk kell, hogy megóvják a területükön lévő világörökségi helyszíneket, hogy aztán a későbbi generációk is élvezhessék azok páratlan szépségét.

Európa kulturális öröksége az európaiak korábbi nemzedékei által ránk hagyott kulturális és kreatív alkotások gazdag és sokszínű mozaikja, az eljövendő generációk hagyatéka. A kulturális örökség fogalmába beleértjük a rendkívüli természeti és ember által kialakított helyszíneket, régészeti lelőhelyeket, múzeumokat, műemlékeket, műalkotásokat, történelmi városokat, irodalmi, zenei, audiovizuális és digitális műveket, de az európai polgárok tudását, szokásait és hagyományait is. Ez a terület elsősorban a tagállamok hatáskörébe tartozik, de az EU elkötelezte magát amellett, hogy szakpolitikai intézkedésekkel és programokkal és pályázati lehetőségekkel védelmezi és gyarapítja Európa kulturális örökségét.

A 2024. évi verseny mottója Hans Christian Andersen gondolata:

„Vannak helyek, amelyeknek már puszta említése vándorkedvvel tölti el a szívünket.”

 

Versenyfelhívás:

 

1.) Alsó tagozatos általános iskolásoknak:

  • Plakátverseny: UNESCO világörökségi helyszín(ek) Magyarországon és/vagy Ausztriában

Egyének vagy legfeljebb 3 fős csapatok pályázati anyagát folyamatosan várjuk a Hatos és Társa Nyelviskola irodájában (9021 Győr, Szent István út 7.) vagy a gyms@europedirect.hu e-mail címen.

Jelentkezés: https://forms.gle/kmt5cckg1WA94AUq6

A jelentkezés és a plakátok beérkezési határideje:
2024. szeptember 23. hétfő 10:00 óra

A határidőben beérkező rajzokat a megyei Europe Direct iroda Facebook oldalán (www.facebook.com/europedirectgyms ) lehet majd lájkolni.

A 2024. szeptember 25-én 15:00 óráig legtöbb lájkot gyűjtők is meglepetésben részesülnek.

 

2.) Felső tagozatos általános iskolásoknak:

  • EU-s vetélkedő

3 fős csapatok részére állítunk össze EU-ismereti feladatsort, mely a fiatalok általános uniós ismereteit firtatja.

A résztvevők a verseny után egyéb kísérő programokon vehetnek részt.

Jelentkezés: https://forms.gle/ggnZypddE18XSdtG7
Jelentkezési határidő: 2024. szeptember 23. hétfő 10:00 óra

 

3.) Középiskolásoknak:

  • Angol vagy német nyelven prezentáció készítése és előadása 5-10 percben. Téma: UNESCO világörökségi helyszín(ek) Magyarországon és/vagy Ausztriában

3 fős csapatok jelentkezését várjuk.

A résztvevők a verseny után egyéb kísérő programokon vehetnek részt.

Jelentkezés: https://forms.gle/5GcBzqR46Pw5UdEi7

A prezentációkat a nyelviskola@hatos.hu e-mail címre várjuk.

A jelentkezési lap és a prezentációk beérkezési határideje:
2024. szeptember 23. 10:00 óra

 

A versenyre iskolánként több csapat/egyén is jelentkezhet.

Tervezett program

9:00          Versenyzők regisztrációja

9:30          Verseny kezdete – középiskolások

10:00         Verseny kezdete – felső tagozatosok

11:00          Kiegészítő programok kezdete

11:30          Szendvicsebéd – versenyzőknek, kísérő tanáraiknak

13:00         Regisztráció – alsó tagozatosok

14:00         Eredményhirdetés

 Kísérő rendezvények

A versenyhez kapcsolódóan kísérő programokat is szervezünk, próbanyelvvizsgát, nyelvi bemutatót stb., melyek Európa nyelvi és kulturális sokszínűségére, a nyelvtanulás, nyelvtudás fontosságára hívják fel a figyelmet.

 Dr. Szenténé dr. Vida Éva-díj átadása

Az ünnepélyes eredményhirdetéshez kapcsolódóan kerül sor a Dr. Szenténé dr. Vida Éva-díj átadására.

 Verseny, ünnepélyes eredményhirdetés

Verseny, ünnepélyes eredményhirdetés mindegyik kategória résztvevőinek
2024.  szeptember 26. csütörtök

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamra

(Győr, Szent István út 10/A)

 

Az eseményen fényképek, illetve hang- és videofelvételek készülnek, melyeket a szervezők, partnereik a rendezvény bemutatására, népszerűsítésére kívánnak felhasználni. A résztvevők megjelenésükkel ezt tudomásul veszik, s hozzájárulásukat adják.

 

Ez is érdekelhet